2014. április 25., péntek

1. fejezet ~ A halott lány feltűnik

San Francisco, 2014


A bőröndömet magam után húzva, léptem be a házba. Furcsa érzés kerített a hatalmába. Nem mondanám, hogy félelem volt, mert azt csak apám hozta elő belőlem. Egyedül tőle féltem, és mégis, mintha a félelem és gyönyör keveréke kavargott volna bennem. Nem tudtam eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz, és ez teljesen összezavart.

 Lassan beljebb léptünk, és az ingatlan ügynökkel, akinek a szeme rángott az idegtől, véglegesítettük a ház vételét. Látszott rajta, hogy nagyon nem akar elmondani nekünk valamit, és épp ráakartam kérdezni, de Robin beelőzött.
- Elnézést, de meg szeretném kérdezni, hogy miért adja már nevetségesnek mondható áron ezt a házat?
A nő hezitált, de végül belekezdett a történetbe.

-Tudják, ehhez a házhoz különös történet kapcsolódik. Három éve négy ember, egy teljes család halt meg itt egy éven belül. Az édesapa és az édesanya, valamint két gyermekük. Az első a tinédzser lányuk volt, Violet Harmon, aki önmagával végzett, gyógyszer túladagolással. Őt fél évvel később az anya és az újszülött kisbaba követte. Vivien erős  nő volt, de belehalt az otthonszülésbe. A gyermek holtan született. Végül Ben hunyt el, aki, csakúgy mint a lánya, végzett önmagával. De ő felakasztotta magát a csillárra. Megható, és drámai eset volt.

A beszéd alatt barátnőm többször is felszisszent, de én úgy véltem, hogy most a cél előtt nem adhatjuk fel. Soha többé nem megyek vissza apámhoz.

- Igen valóban az volt. Van esetleg más sztori is? - magam sem ismertem fel színtelen hangom.
- Hát, nem is tudom, hogy mondjam el.
- Mozgassa a száját és rezegtesse a hangszálait esetleg. - Jenny forgatta a szemét, és ezen velem együtt Robin is jót derült. Kár, hogy a nőnek nem esett le a poén.

-Az elmúlt években a Harmon család után négy másik is lakott itt. Az első család igen rövid időn belül eltűnt, nekik semmi bajuk nem esett az itt tartózkodásuk alatt. Őket Ordway-ék követték, akik hárman voltak, az anya, az apa és a fiuk, Jamie. A gyerek öngyilkos lett, elvágta a nyakát, de a tükrön a vérével írt felirat volt olvasható. Örökre. A rendőrség arra következtetett, hogy a fiúnak viszonzatlan szerelme volt, és így akarta megmutatnia világnak, illetve a lánynak, hogy mennyire el van keseredve, szomorú. De itt még nincs vége a történetnek. A Dewdney család bírta a legtovább. Ők másfél évig éltek itt, de ők is elvesztették a fiukat, Scott-ot. Vele is ugyanaz történt, mint Jamie-vel, de nála a felirat más volt. Bánni. Különös eset volt. Roppant különös. Végül, az utolsók Lewis-ék, fél évig volt az övék a ház. Nekik szintén egy kamasz gyerekük volt, a 16 éves Aiden, aki szintén saját keze által halt meg. A tükör ismét "megszólalt". Fogod.

Megrázó események zajlottak ebben a házban, azt meg kell hagyni, de engem ezek csak valamiért még ellenállhatatlanabbá tették azt az érzést, hogy ezt szánták nekünk az égiek. Amikor ezek a magasröptű gondolatok kavarogtak a fejemben, a bátyám elindult az emeletre. Nem tudtuk, hogy mit akar ezért követni kezdtük Jenny-vel. Ha jól láttam, akkor az ingatlanos is követett minket.

-Robin, hová mész? Állj már meg, a fenébe is! - kiáltottam utána, de nem vette figyelembe a szavaimat.

Jenny valahogy elesett a lépcsőn, szerintem a lábát is eltörte, de azt mondta, hogy ne törődjek vele, nézzem meg hogy mi a frászra készül a bátyám.Majd hirtelen megállt egy ajtó előtt, és benyitott oda. A fürdőszoba volt.

- Robin, mégis mire készülsz? - torkomon akadt a szó, mert a fürdőben egy lány állt. Egy lány, aki... pont úgy nézett ki mint én. - Mi a...? Te meg ki vagy? És mit akarsz a testvéremtől? Miért nézel ki pont úgy, mint én? Válaszolj!!! 

 - A nevem Violet Harmon, de ha jól tudom nemrég hallhattál már rólam. Hahaha! Mindig ugyanazok a kétségbeesett kérdések. Ki vagy te? Mit akarsz? Semmit sem akarok! Csak a bátyád életét, de az csekélység, nemde? Említésre sem méltó. Csupán egy újabb trófea lesz a gyűjteményemben. Ó, és egy valamit sose felejts el! Én nem hasonlítok rád, hanem te nézel ki pontosan úgy mint én. Nem én vagyok az utánzat, hanem te! - és amint az utolsó szót kimondta, előkapott egy kést először Robin nyakát célozta meg, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. És a fegyver a hasamba szúródott.



 Döbbent pillantásomat a lányra emeltem, de neki már hűlt helye volt. De sajnos a kés még mindig kiállt a hasamból. A fájdalom párperces késéssel érkezett, de akkor égető volt. A kezemet a sebhez kaptam, de pillanatok alatt elborította a vér. Ezalatt Robin mintha felébredett volna a transzból, üvöltve rohant felém.

-RAVEN!

A nagy kiabálásra a barátnőm is felszerencsétlenkedett a lábával, és a tekintete egyből a véremre tapadt, de ezt már csak tompán láttam, és a lábaim felmondták a szolgálatot. Az utolsó amire emlékszem egy reményteljesen ragyogó szőke tincs. Ezután elnyelt a sötét. Talán... örökre?

2014. április 15., kedd

Prológus ~ Isten hozott a Gyilkos Házban

San Francisco, 2011.

Furcsa, kísérteties szél fújt. Egy elhagyatott viktoriánus ház, amelyen látható volt a komoly elhanyagoltság magányosan állt. Redőny nincs, festék lekopott... olyan mint egy öreg özvegy, egy vidám felvonulás alatt. Minden ház az utcában színes és élettel teli volt. Teljesen más mint ez.

Egy szőke hajú fiú nézett be az ablakon, mellette egy világosbarna hajú lány volt. A srác szemében könnyek csillogtak. Szomorúan nézett be az ablakon, ahol a Harmon család már a karácsonyfát díszítette. De számára nem létezett a fa, vagy Ben, a Harmon családfő. Egy lányra szegezte a pillantását. Violet Harmon, az exbarátnője boldog volt. A fiú, talán még sosem látta őt ennyire vidámnak, a szeme is csillogott. Minek örül mindenki, mikor a szőke mindjárt belehal a fájdalomba? Miért nincs ott neki senki amikor szüksége van rá? Violet elhagyta, az anyját, Constance-t leköti az új gyereke... Akinek hosszú története van.

A fiú utoljára nézett oda, majd ezeket a szavakat suttogta:
-Várok, ha kell, akár örökké!


Párizs, 2014

Egész életemben rettegésben tartottak. Minden egyes nap egy sarokban reszketve bujkáltam az apám elől, aki megölte az anyukámat, amikor még 10 éves voltam.

Akkor még nem értettem, miért tűnt el az anyukám, miért sír a bátyám. Azt sem értettem anya halála előtt, hogy miért jön minden hétvégén, amikor apánk dolgozik, este egy kedves bácsi. Azt mondta, hogy egyszer elvisz minket erről a helyről, ahol az apám veri az anyámat. Sosem tette meg. Még anya temetésére se jött el. Robin, a bátyám, mondta el később, amikor 15 lettem, hogy miért nincs anyukánk. Apa valahogy megtudta a beszélgetésünket, és aznap ütött meg először. Utána már mindennaposak voltak a verések. Robin mindig próbált védeni engem, de persze apánk erősebb volt.

Két ember tartott életben. Robin, természetesen, és a legjobb barátnőm, Jenny, aki történetesen bele van zúgva a testvérembe. Talán ez az egyetlen dolog ami idegesít Jenny-ben..

Egy nap Jenny idegesen csörtetett be a házunkba. Apánk nem volt otthon, éppen leitta magát, és csak ilyenkor tud átönni.
-Pakoljatok! Elegem van abból, amit apátok művel veletek, így lehetetlen élni! Találtam egy elképesztő házat, elég olcsón, és a pincéri állásom fizetéséből, valamint a zsebpénzemből ki is jött. Indulunk San Francisco-ba!

Összenéztünk a bátyámmal, és tudtuk mire gondol a másik. Valóra válhat az álmunk, végre eltűnhetünk a poklok poklából. De, féltünk. Féltünk apánk haragjától. Ha rájön, akkor el fog borulni az agya, és velünk is azt teszi amit anyánkkal.
-Nem is tudom, Jen... - kezdtem bele, de ebben a pillanatban lepergett a szemem előtt szinte minden fájdalmas csattanás az apám kezeitől. Lopva a kék-zöld foltokkal borított kezeimre néztünk. Eldöntöttem mit akarok! Eltűnni ettől a szörnyetegtől, amilyen messze csak lehet, a leggyorsabban. Rögtön. - Induljunk!

A két órás autóút után végre meg is érkeztünk San Francisco-ba. Jenny egy hatalmas, mégis elképesztő viktoriánus épület mellett parkolt le.
-Jenny, miért álltunk meg? Ugye nem azt akarod mondani, hogy ezt az óriási házat vetted meg? - a bátyám szintén tátott szájjal bámult a csodánkra.
-Miért ne? - kérdezte halkan kuncogva Jenny. - Te mit gondolsz, Raven?


-Ez egyszerűen .... fantasztikus!